Buszon utazás, saját gyerekekért menés. A busz tele van, mert csúcsidő. Három gyerekes Anyuka, az egyik babakocsiban még, kettő pedig oviskorú, mind lány.
A lányok összevesztek, mert a kisebb épp le akarta venni a nagyobbról a sapkáját, a másik ezt nehezményezte és hangot is adott neki. Az Anyukától is elmentek a másik ajtóhoz, aztán vissza, mindeközben nyávogtak és olyan szavakat mondtak egymásnak, amik felnőtt szájából ismerős mondatok és hangsúlyok. Az Anyuka kikelve magából üvöltő hangon rájuk ordított, hogy “Hagyjáááátok abbaaaa!”
A buszon az utazóközönség rögtönítélő bíróság szerepét vette fel: “Nem a buszon kellene nevelni a gyereket!” “Miért nem szállnak le?!” többen az orruk alatt is mormoltak ezt-azt.
A lányok tovább folytatták, az Anyuka aztán elengedte a dolgot, nem volt már ötlete….
…..az Anyuka 30-as, meggörnyedt hát, sovány, karikás szemek, behorpadt arc, csendben nézett ki az ablakon aztán leszálltak….
Szomorú voltam nagyon, az Anyukának nem ítélet kell, hisz ő is látja, hogy ez így nem jó, hanem segítségnyújtás, hogy visszatalálhasson magához, de ez nem a buszon ülők dolga.
Ötven felett pedig senkinek nincs joga beszólni, hiszen fél-1 éves kortól akkoriban bölcsődébe adták a gyerekeket, úgyhogy ők nem ismerik a 30-asok idegállapotát.
Előbb nézz szét magadban és aztán szólj be, hidd el, nem lesz már miért!
Soma előadás kötelezően ajánlott!
Gergő Etyeken
